Part 3

Hááát sziasztok! :) Ez a rész, jóval rövidebb mint általában, nem volt időm hosszabbat írni, de a következő majd ígérem, hogy hosszabb lesz. Most nem lenne semmi más mondanivalóm, csak köszönöm szépen a komikat, és a pozitív véleményeket! Nagyon örülök nekik!:) jöjjön az új rész!! Jó olvasást, komizzatok! 

-Van kedved elmenni valamerre sétálni? -kérdezte rám mosolyogva, és ajkait még mindig harapdálta. 
Én akaratlanul is ajkait néztem, és azt hiszem el is pirultam.
-Hát persze, hogy van! -vágtam rá egyből.
Bele is bújtam a papucsomba, és megkerestem a tanárnőt. Ugyanis azért el kell tőle kéreckedni, hogyha a tábor helységen kívülre megyünk.
-Na? 
-Azt, mondta, hogy mehetünk, de minimum este 7-8 fele legyünk itthon a házban.
-Jó! És kérsz egy fagyit? -kérdezte udvariasan miközben elindult a helyi fagyi árushoz, és mosolygó arccal nézett vissza rám.
-Hát igen kérek, de fizetem én!
-Ugyan. Majd én fizetem!
-Ha annyira szeretnéd, hát legyen.. -egyeztem bele végül, és már a kezembe is adta a vanília-puncs fagyit.
-Hmm. Ez nagyon finom! -nyaltam bele. 
-az enyém is! megkóstolod? -nyújtotta felém az epres mogyorós fagyit.
-hát persze! de nem baj? -nevettem el magam, és nem fogtam még mindig fel, hogy én Justin fagyijába fogok belenyalni. 
-Ez finomabb! -mondtam hangosan, mire felnevetett, és kicserélte a fagyinkat, így hozzá került a vanília puncs, és hozzám meg az epres mogyorós.
-Örülök, hogy ez úgymond eldugott hely, és itt nem rohamoznak le a rajongók. -fújta ki a levegőt Justin, és közelebb jött felém.
-Hát ennek én is örülök, milyen lenne már ha futnának utánunk százasával. -nevettem fel újra.
-Tudod, veled tényleg tud az ember önmaga lenni. -nyúlt a karomhoz, de nem tudom miért, elhúztam..
Talán még nem tudtam túllépni Jack-en, és most minden olyan zavaros. Azóta még nem beszéltem vele, és félek a találkozástól.. 
-Valami baj van? -fordult felém teljesen. 
-Nem, semmi baj nincsen. Csak Jack.... -néztem el a távolba.
Justin az ujjaival megérintette az arcom, és maga felé fordította.
-Figyelj! Jack nem fog téged bántani! Ezt megígérhetem. És amúgy sem érdemelt meg! Nem tudom, hogy milyen volt a kapcsolatotok eleje, meg úgy végig, de amit csinált veled az megalázás, és nem érdemelted meg. És, hogy megcsalt, az meg egyenesen undorító dolog! De próbáld meg elfelejteni, és hidd el, hogy jobb lesz! -nézett a szemembe végig.
-Jaj, Justin! -csak ennyit tudtam kinyögni, és önkénytelenül is közelebb léptem és átöleltem.
A karjait a testem köré fonta, és védelmezően ölelt. Olyan lágyan, hogy tenyerével apró simításokat végzett az oldalamon.
-Köszönöm! -mondtam és elengedtem.
-Ugyan. -legyintett egyet, és a távolba meredten nézett.
-Mit nézel annyira? -kérdeztem.
-Ott van Jack.. -mondta idegesen.
-Micsoda? -kaptam oda a fejem, és tényleg ott állt az egyik faház előtt, és egyenesen minket figyelt.
-Úgy látszik, észrevett. -mondtam halkan.
-Igen. Beszélni szeretnél vele? kérdezte, vagy inkább suttogta olyan halkan, hogy alig hallottam meg.
-Nem! Én vele nem akarok soha többet semmiről sem beszélni! -vágtam rá egyből. 
-Akkor gyere, menjünk el valamerre, mert nagyon néz, és nem akarok balhét..
Nem állt tőlünk olyannyira messze, hogy ne vettem volna észre az arcán a szomorúságot, és a megbánást, de egy percig sem tudtam sajnálni. Abban biztos voltam, hogy látni sem akarom, így azonnal hátat fordítottunk és elsétáltunk onnan, egészen a tengerparti részhez, ahol nem volt már senki.
A föld még kellemes meleg volt, a nap miatt, ami teljesen felmelegítette, de estefelére már lehűl valamennyire. 
-Mennyi az idő? -kérdeztem magamtól, és elővettem a telefonomat.
-Már elmúlt 6 óra bőven. -válaszolt mosolyogva. 
-Akkor nem sokára vissza kell mennünk. 
-Igen, de addig még van egy kis időnk, és minden percet ki szeretnék használni, hogy veled lehetek, és nincsenek itt a sikoltozó osztálytársaid. -huppant le mellém a homokba.
-Zavarba hozol.. -nyögtem ki, de nem fordultam felé. 
-Elpirultál. -mutatott az ujjával az arcomra, és ajkát harapva mosolyodott el.
-Justin, melletted még szép, hogy elpirulok. -feleltem fülig vörösödve.
Erre közelebb ült mellém, és csak néztük a madarakat az égen.
-Készíthetnénk egy képet? kettőnkről? -kérdeztem félénken.
-Persze. -már vette is elő a telefonját, és beállította frontkamerára. 
-Amy mosolyoooogj! -vigyorgott Justin, és már meg is lett a kép.
Őszintén bevallom, hogy mellette nem is lehet szomorúnak lenni. Olyannyira jó kedvem lett ettől a kis sétától, hogy már majdnem elfelejtettem Jack-et.. De most már úgy érzem, hogy el is fogom tudni felejteni.
-Ez baromi jó lett Amy! -mutatta meg nekem is még egyszer, és legnagyobb meglepetésemre beállította háttérképének.
-Igen, nagyon jó lett. -mosolyogtam rá, és kezem véletlenül az évere tettem, ahogy mocorogtam a homokban.
Én egyből el akartam húzni a kezem, de Justin megfogta a csuklóm.
Kérdően néztem rá, mire finoman tenyerébe vette a kézfejem, és ujjait átkulcsolta az ujjaimon.
Meglepődtem, de nem húztam el, és meg sem moccantam, csak is őt néztem. Nagyon jó érzés volt, ahogyan gyengéden simogatta a kézfejem, hogy kérdés nélkül kezdtem én is simítani az ő ujjait. Egy gyengéd mosolyt fedeztem fel az arcán, ahogy csodaszép szemeivel az arcomat fürkészi. 
Vettem magamon a bátorságot, és mind két karommal magamhoz húztam. Teljesen magamhoz.. Ő egyből derekamra csúsztatta kezeit, és óvatosan hozzám simult. Nem szóltunk semmit, csak öleltük egymást. Hallottam ahogyan szuszog, álmaimban sem gondoltam volna, hogy én valaha is egyszer így fogok majd ölelkezni Vele. Ez az ölelés nekem mindennél többet jelentett.